|
Bemutató
A kis Sony nagyszerű második gép sokat mozgó, úton lévő embereknek.
Ezt a tesztet mindjárt az elején egy vallomással kell kezdenem, lassan egy fél évtizede különböző Sony Laptopok használója vagyok. Sosem voltam semmiben márkahű, de a laptopok terén a Sony megfogott. Persze hasonló paraméterű gépet lehetett mindig jóval olcsóbban is kapni, de egyrészt a korábbi cégem vásárolta az általam használt Sonykat, másrészt már megszoktam a Sony remek billentyűzetét, ami ugyan az évek során változott, mégis mindig kézre állt valamennyi. Szerettem a gépek kidolgozását, a jó anyaghasználatot és azt, hogy bírták az igénybevételt, így amikor idén magamnak kellett gépet venni, akkor is a Sony mellett döntöttem.
Az én notebookjaim folyamatosan mozgásban voltak: munkahely, otthon, vidék, külföldi konferencia vagy akár nyaralás, elkísértek az évek során mindenhova. Persze nekem nagyméretű gépeim voltak, ami a legtöbb esetben felesleges erőmű és macerás plusz eszköz volt az utazás során, hiszen a legtöbb dolgot egy pici netbookkal is el tudtam volna intézni. Az ár persze fontos kérdés a Sony VPC-W is drágább valamennyivel, mint a hasonló kategóriájú netbookok, a kérdés pusztán annyi vajon megér-e ez a kicsi Sony plusz 30.000 Ft-ot vagy sem?
A gép paraméterei:
A notebook tesztet biztosító Laptop.hu Kft.-nél a Sony VPC-W jelenlegi bruttó ára: 139.990 Ft
A billentyűzet a teljes értékűt közelíti, ugyanis kizárólag a Home, Page Up, Page Down, End „külön billentyűk” kerültek le a klaviatúráról (ezek csak az Fn gomb lenyomásával együtt működnek), nekem nem is hiányoztak ezek évek óta, mióta nem játszottam Civ2-vel, nem is téved arra a kezem még véletlenül sem ;).
Sony VPC-W notebookot a Laptop.hu Kft. biztosította. Olvasói vélemények Figyelem! Mostantól minden hozzászólás 1 Global Pontot ér!
Írj hozzászólást és gyűjtsd a pontjaidat, mert értékes nyeremények várják a legaktívabb Olvasóinkat! 2. Drew
2010.02.01. 13:52:08
1. Zdex
2010.01.29. 22:38:51
‹‹ ‹ 1 › ››
|
Hírkereső Keresés az oldalon Aktív fórumtémák Lockerz 2010.03.11. 09:25:42 sorinka „ PSP !!:D 675 pont :D ááááááá:D ...” 2010.03.11. 08:38:01 Noozi „ szerintem az év egyik legjobb ...” 2010.03.11. 08:35:07 Noozi „ Demon souls gamát szerencsére ...” 2010.03.10. 21:58:07 perecc „ Jónak hangzik, majd kipróbálom ...” 2010.03.10. 20:33:12 Noozi „ Parfüm egy gyilkos története.. ...” 2010.03.08. 14:33:07 generationx „ Eladó hibátlan játékok, kiegés ...” GlobalGame Statisztika Regisztrált felhasználók száma:
5343 tag
Fórumhozzászólások száma:
14638 db
Online felhasználók:
1 tag
Online vendégek:
102 tag
|



